Új ajtót vettünk

Új ajtót vettünk. A régi már olyan gyenge volt, én is be tudtam volna taszítani. És ráadásul az új ajtó FEHÉR! Mindig erre vágytam, egy szép fehér ajtóra! Mikor megtudtam, hogy fémből van egy kicsit megcsappant lelkesedésem. De olyan szép fehér! A szereléskor azonban megdöbbentem, a zárnak 3 nyelve van, minek olyan sok? Másnap megosztottam ezt a szerelővel miközben még az utolsó simításokat végezte. Rám nézett és azt mondta, hogy legyek szíves egy kicsit feljebb emelni a tekintetem. Ott még 2 nyelv, és magyarázta tovább, hogy a plafon felé és a padló felé is van. „Itt aztán nem lehet bejönni!” mondta. De ki sem, gondoltam, ha valami gond lesz vele. Legalábbis nem aznap. Beleborzadtam. Hát már itt tartunk? Ennyire kell zárkózni? Az egyik ember fél a másiktól? Én igaz már évek óta elszakadtam a nagyvárosok forgatagától és realitásától, de azért ez nem túlzás? Milyen sokat mond még egy ajtó is egy társadalomról. Már vágyakozva néztem a falnak állított kiszuperált régi ajtó felé. Mikor éjszaka egyedül voltam otthon, mindig avval aludtam el: „Úr Jézus, nagyon fáradt vagyok, el fogok aludni. Nem hiszem, hogy valaki idejönne, de kérlek vigyázz rám!” Most meg ez a fehérbe öltözött vasszörnyeteg arról akar meggyőzni, hogy inkább benne bízzak, mint az Úr Jézusban. De én tudom, hogy az Úr Jézus védelmére van szükségem mindennap. És a „fehér ajtóból” kigyógyultam. Ennyire rövid ennek a világnak minden álma, még ha fehérben van is csomagolva. De a régi idők hatalmas vasajtóihoz képest, mi ez a kis 21. századi pléhdarab! Azokat lehetett nehezen kinyitni!És szívem minden örömével és vágyakozásával elkezdtem énekelni Annak, Aki az ércajtókat összetöri, és a vaszárakat leüti. Aki megszüntet minden megkötözöttséget!